Felhívások kategória bejegyzései

“Ifjú szívekben élek”

A Szabadművelődés Háza, a Vörösmarty Mihály Könyvtár, a Székesfehérvári Tankerületi Központ és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület

Ady Endre halálának 100. és születésének 142. évfordulója tiszteletére

“Ifjú szívekben élek” címmel

hirdet vetélkedőt középiskolások számára Ady Endre munkásságáról, életéről, koráról, irodalomtörténeti jelentőségéről, hatásáról.

 

A vetélkedő célja elmélyíteni és szélesíteni a diákok Ady Endrével kapcsolatos ismereteit, hogy ezáltal még közelebb jussanak a költő világához, valamint hozzásegíteni a diákokat kreatív készségeik, képességeik kibontakoztatásához, fejlesztéséhez.

A játék az alábbi fő témák köré szerveződik:

– Ady Endre munkássága,

– élete, különös tekintettel kortársaival való kapcsolataira,

– utóélete, hatása, 

– a 19. század vége és a 20. század első két évtizedének költészete.

 

  1. A vetélkedő:

A versenyben középiskolások 4 fős csapatai vehetnek részt (egy iskolából több csapat is jelentkezhet).

Jelentkezni a www.tarsolyegyesulet.hu honlapon, a „Ifjú szívekben élek” címszó alatt a kért adatok megadásával és a feladatok megoldásával lehet.

 

A vetélkedő két fordulóból áll:

  1. forduló:

Az internetes játék feladatait a regisztrált csapatok október 14. és 27. között oldhatják meg.

A játékosok főként

  • versismereti,
  • irodalomtörténeti, kortörténeti,
  • Ady Endre életével, kortársaival kapcsolatos

feladatokat kapnak.

A második fordulóba a zsűri döntése alapján a legtöbb pontszámot elért csapatok kerülnek be, melyeket e-mailen értesítünk, és az eredményeket a www.tarsolyegyesulet.hu honlapon megjelentetjük.

 

  1. forduló:

Időpont: 2019. november 22. péntek

Helyszín: A Szabadművelődés Háza, Székesfehérvár, Fürdő sor 3.

Program:

10.00 Megnyitó.

10.30 A döntő programja:

A vetélkedő két részből áll, egy délelőtti és egy délutáni fordulót tervezünk. A program várhatóan 15 órakor fejeződik be. 

A vetélkedő díjai: 

A legjobban szereplő csapatok 32.000 Ft, 24.000 Ft, 16.000 Ft. értékű könyvvásárlási utalványt és  könyveket kapnak a zsűritől.

 

Információ: tarsolyie@gmail.com

Székesfehérvár, 2019. szeptember 16.

Kategória: Felhívások | Közzétéve | Szerző: Marco

“Költőnk és kora” középiskolás vetélkedő

2019-ban immáron 28. alkalommal kerül megrendezésre A Szabadművelődés Házában a “Költőnk és kora” vetélkedő középiskolások számára József Attila munkásságáról, életéről, koráról, irodalomtörténeti jelentőségéről, hatásáról. Bővebb információ a jelentkezésről, és a verseny leírásáról az alábbi linken található:

Felhívás 2019

Kategória: Események, Felhívások | Közzétéve | Szerző: Marco

Nyugdíjas Ki-Mit-Tud? 2019 – már lehet jelentkezni!

nykmt

A 2019. évi találkozóra is várjuk azokat az öregségi- és rokkantnyugdíjasokat, valamint nyugdíjas klubokat, akiknek/amelyeknek az előadó művészet, képző-, ipar- és népművészet bármely ágában bemutatásra érdemes műsora, alkotása van.

Az előadó művészeti kategóriában bármely zenei műfajt képviselő énekes és hangszeres produkcióval, költő és író által alkotott vers- és prózamondással, színjátékkal, tánccal és általában minden színpadon előadható műsorszámmal nevezhetnek.

Nevezési határidő: 2019. február 8.

Részletes felhívás:felhívás 2019

Jelentkezési lapok letölthetőek innen egy kattintással:

Nyugdíjas Ki-mit-tud jelentkezési lap előadóművészet 2019

Nyugdíjas Ki-mit-tud jelentkezési lap képzőművészet 2019

Kategória: Események, Felhívások | Közzétéve | Szerző: Marco

Városismereti verseny általános iskolásoknak

Városismereti Verseny felhívás 2018-page-001Tovább az eseményre

Kategória: Események, Felhívások | Közzétéve | Szerző: Marco

Kondor Kör rajzszakkör

Kondor kör rajzszakkör plakát 2018Tovább az eseményre

Kategória: Események, Felhívások | Közzétéve | Szerző: Marco

Felnőtt Szólótánc Felkészítő Hétvége

Felnőtt szólótánc Felkészítő Hétvége plakát 2018Tovább az eseményre

Kategória: Események, Felhívások | Közzétéve | Szerző: Marco

Mit? Mire? – Bevezetés az improvizációba Mits Marcival

Improvizációk Mits Marcival plakát 2018

Mit? Mire? címmel indul zenés foglalkozás Mits Marcival A Szabadművelődés Házában. A bevezetés az improvizációba keddenként 18 órától kezdődik, további információ és jelentkezés Mits Marcinál a + 36 30 567 8822-es számon.

Kategória: Események, Felhívások | Közzétéve | Szerző: Marco

Zenés foglalkozás Mits Péterrel és Mits Marcival

Zenés foglalkozás Mits Péterrel és Mits Marcival plakát 2018

Készségfejlesztő zenés foglalkozás indul ovisoknak és kisiskolásoknak Mits Péterrel és Mits Marcival. A Szabadművelődés Házában hétfőnként és csütörtökönként 16 órától várjuk az érdeklődőket, jelentkezés és további információ Mits Marcinál a + 36 30 567 8822-es számon.

Kategória: Események, Felhívások | Közzétéve | Szerző: Marco

Álláslehetőség “közművelődési szakember” munkakör betöltésére

A Szabadművelődés Háza “közművelődési szakember” munkakör betöltésére keres március 1-től jelentkezőket. A pályázatokat postai úton, e-mailen vagy személyesen kérjük eljuttatni az intézmény címére február 15-ig. Az alábbi linken a munkakör leírása és pályázat feltételei olvashatóak .

közművelődési szakember

Kategória: Egyéb, Felhívások | Közzétéve | Szerző: Marco

Nyugdíjas Ki-Mit-Tud? 2018 – már lehet jelentkezni!

A 2018. évi találkozóra is várjuk azokat az öregségi- és rokkantnyugdíjasokat, valamint nyugdíjas klubokat, akiknek/amelyeknek az előadó művészet, képző-, ipar- és népművészet bármely ágában bemutatásra érdemes műsora, alkotása van.

Az előadó művészeti kategóriában bármely zenei műfajt képviselő énekes és hangszeres produkcióval, költő és író által alkotott vers- és prózamondással, színjátékkal, tánccal és általában minden színpadon előadható műsorszámmal nevezhetnek.

Részletes felhívás: Nyugdíjas Ki-mit-tud felhívás 2018

Jelentkezési lapok letölthetőek innen egy kattintással:
Nyugdíjas Ki-mit-tud jelentkezési lap előadóművészet 2018

Nyugdíjas Ki-mit-tud jelentkezési lap képzőművészet 2018

Kategória: Felhívások | Közzétéve | Szerző: Marco